2013. aug. 5.

3. 'Minden kezdet nehéz.'

Kedves Olvasóim! 
Nagyon sok mindent akarok most leírni, szóval légyszíves olvassátok el! Első sorban csináltam a blogjaimnak egy csoportot facebookon, ahol kérdezhettek tőlem bármit. A történetről, de rólam is. CSOPORT LINK. Aztán köszönöm a rengeteg kommentet és követőt - mosmár 25 te jó isten! - nem tudok nektek elég hálás lenni ezért. Képzeljétek kaptam egy negatív kritikát a blogra, azon belül is az írásomra. Szerintetek is sz*r amit csinálok? Mert, ha igen, akkor hangoztassátok, kérlek titeket. 
Ebben a részben, már új szereplők - köztük Liam is - feltűnik, így ha az oldal modulok közt nézelődtök, akkor a 'Mellékszereplők' fülecske alatt olvashattok róluk! Remélem nem csak negatív karaktereket hoztam létre a kis agyacskámba és elárulok egy titkot. Mivel a telken nyaraltam most keddtől, nem volt wifi, csak akkor, ha a barátnőm megosztotta a netjét - amit innen is megköszönök neki, mivel így tudtam nektek válaszolgatni a kommentekre - és mivel nem egész nap a neten lógtam, részeket írtam! Előre meg van már a negyedik rész is, ami ennél hosszabbra sikeredett, szóval ha jók lesztek, akkor csütörtökön megkapjátok! ;) Amúgy, hogyan bírjátok ezt a meleget, mert én ahhoz képest elég jól?! Nem húzom az időt, itt a 3. rész, írjatok megjegyzést, hogy milyen lett! További kellemes napot és jó olvasást! :) Xx

                                                                                                                                    Ölel titeket, Zsuu




Blue Jeans
Az út lassabban telt, mint gondoltam. Zayn elmondása szerint közel van a bolt, de már negyed órája biztosan, hogy megyünk. A házak egyre sűrűbben jelennek meg és már az emeletes irodák is szerepet játszanak, így nincs, kétségem van afelől, hogy beértünk Wolverhampton belvárosába. A rádióban egy ismerős Hurts szám kezdő dallamait kezdtem felismerni, de nem akartam énekelni, nehogy drága Zayn barátunk hisztizni kezdjen a hangom miatt.

- Mikor vagyunk már ott? – kérdeztem és ujjaimat kezdtem el törögetni. Unalmamban mindig ezt csinálom, bár tudom, hogy nem kéne csinálnom, de ilyenkor eltereli gondolataimat a fájdalomra.
- Egy részt, hagyd ezt abba – nyúlt oda kezemhez, és ahogy összeért az ő ujja az enyémmel, kirázott a hideg és nem a kocsi benti hőmérséklete miatt. Ránéztem és egy halvány mosolyt eresztettem felé, mire ő viszonozta a gesztust. Szívem hevesebben kezdett verni, de rájöttem, hogy neki a nővérem kell, simán barátságból fogja még mindig a kezem, ezért elkaptam az ujjaimat övétől és vártam, hogy folytassa a mondandóját. – Más részt pedig nemsokára. Már csak végig megyünk ezen az úton a pékségig, majd ott egyből balra fordulunk és ott is vagyunk a CD boltban.
- És itt ugye nagy a forgalom vagy három napig lógathatom majd a lábam?
- Nézz a kocsimra – mondta nemes egyszerűséggel, amit elkönyveltem annak, hogy egy nagyképű bunkó és el van szállva magától, így csak vállat rántottam és kifele kezdtem nézni az ablakon.
Wolverhampton sokkal csöndesebb és nyugodtabb, mint London. Itt nem hallod a folytonos dudálást az utcákról, az emberek nem komor arccal járkálnak ide – oda és itt a városban enyhén érezhető a frissen fellocsolt beton illata. Már most szeretem ezt a várost, sokkal jobban, mint Londont. Nagy gondolkozásomat a hatalmas kanyarodás zavarta meg. Balra, s jobbra kezdtem nézni, majd „Pékség”, illetve „Lemez bolt” táblákkal találtam szemben magam.
- Itt is volnánk – húzta meg a kézi féket Zayn egy parkolás után a bolt mellett, majd kiszállt és farzsebébe csúsztatta a pénztárcáját. – Nem jössz? – hajolt vissza a kocsiba, majd megráztam a fejem és én is kimásztam a kocsiból.

Olyan szexin állt neki még egy sima, szinte mindennapos mozdulat, hogy bámultam őt. Nincs erre jobb szó! Halkan próbáltam utána menni, felszegett állal, hogy azért maradjon tartásom is, majd kinyitotta előttem a bolt ajtaját és elém tárult a munkahelyem. Lemezek mindenhol, ABC sorrendben, előadók szerint. Rendezett és tiszta. Különböző sorok voltak, szinte úgy nézett ki, mint egy közért, csak felülnézettből és kétszer alacsonyabb polcokkal. A teremben édes csoki illat dominált, ami arra késztetett, hogy megegyem az összes CD-t, amit – hál’ istennek – nem tettem meg. Zaynre vettem egy pillantást, aki nem mellettem bámult az ajtóból, hanem már rég a pénztárnál ügyeskedett és beszélgetett az ott ülő fiúval. Nem mertem oda menni, így a sorok közt találtam menedéket magamnak és nézegetni kezdtem a kínálatot. Néha – néha, mikor olyan előadóhoz értem, mint például Madonna, akit nagyon szerettem kiskoromban, akkor végig húztam az ujjamat a borítón és az emlékek, mint éles kés, felvillantak egyik másodpercről, a másikra az elmémben. Kiskoromban még anyu magas sarkújában és egy nővéremtől elcsent hálóingben, egy mikrofonnak kinevezett fogkrémmel a kezemben énekeltem a ’Like a Virgin’ slágerét Madonnának és a fenékrázással én voltam az élő Jennifer Lopez. Elmosolyodtam a tényre, hogy még én is voltam gyerek, ki gondtalan gondolt a világra és nem gondolkozott a holnapon, de mint mindenki, én is felnőttem és most már, mint a dzsungelben, az életemért küzdök! Na jó, ez elég erős hasonlat volt, de az én szemszögemből ez így jön le. Mint mindig, most is valakinek meg kellett zavarnia a gondolat menetemet.

- Susan gyere, ide bemutatom az egyik kollégádat – mondta Zayn és én kislányos zavaromban a hajamat elkezdtem a fülem mögé tűrni és a földet szemléltem. Mikor oda értem a pulthoz, neki mentem a főnökömnek. Gratulálok magamnak! – Hé, óvatosabban! – szólt rám a borostás arcú és én csak ránéztem és bocsánatkérő pillantást vetettem rá. Ő csak mosolyogni kezdett, majd biccentett egyet a harmadik személynek. – Niall, Ő itt az új kollégátok, Susan. Susan, ő itt Niall.
- Szia – és akkor elsőnek néztem rá a szőke, kb. 19 éves fiúra. Szemei kékek voltak, mint a tenger. Mosolyogni kezdett és így megláttam fogszabályzóját, amin én is felgörbítettem ajkaimat. Kezet nyújtott, mit én széles vigyorral fogadtam. – Niall Horan – mondta és keze melegét éreztem a sajátomon is. Bőre puha volt, mint a legdrágább selyem, biztosan sokat ápolja.
- Hello, Susan Charilett – mondtam és kezet ráztunk. Próbáltam körmömmel nem megkarmolni, kevés sikerrel, mivel nagyon hamar elkapta ujjait. Fájdalmasan ’Áú’-ni kezdett, mire én csak százszor elismételtem, hogy ’bocsi’. De gondolom, nem fog így elmúlni neki az égető érzés.
- Látom meg is ismerkedtettek, kérlek Niall ismertesd vele a szabályokat – mondta Zayn és ránéztem. Idegesen beletúrt hajába, majd egy féloldalas mosoly kíséretében, megfordult. – Megyek skacok, záráskor jövök – még mielőtt kilépett az ajtón, jól végigmértem hátulról. Fenekén pont feszült a fekete nadrág, így mikor egyet lépett és még jobban hozzátapadt, szemeim majd’ kiestek és próbáltam magamban tartani, egy ’hú, bazdmeg, micsoda segg’-t. Sikeresen. Éljek én!
- Hát akkor gyere, megmutatom a raktárt és le is teheted a táskád – mondta Niall a paradicsomból kiszakítva. Csak egy nyamvadt perce csorgattam volna a nyálam, csak egy perce! Én persze aranyosan mosolyogtam és követtem a szőke fiút, majd egy kis szobába érve megpillantottam egy ágyat.
- Őőőő.. ugye most nem azt akarod csinálni? – húztam fel szemöldököm és a bútorra mutattam. Niall csak egy jó ízűt nevetett, hasát fogva, majd kinyitotta, az egyik szekrényt.
- Nem, nyugi – felém fordult és egyik kezét nyújtotta. Odaadtam a táskámat és sálamat, majd egy köszönömöt eldünnyögve, elindultam egy ’Raktár’ tábla felé.
Egy folyosó vezetett oda, ami fehér volt, de falait fotók díszítették. Mindegyiken focisták térdeltek és már az első képen megakadt a szemem. Ott volt Zayn a bal szélen és Niall állt mellette.
- Óh, látom megtaláltad a képeket – mosolygott zavarában.
- Igen – mosolyogtam és rá, majd vissza a képre néztem. – De hogyhogy focistaként? – hihetetlen értetlen vagyok, erre rá is jöttem, magamtól.
- Nem említette Zayn? – megráztam fejem, majd folytatta. – Mi is benne vagyunk a wolverhamptoni focicsapatban – majd a kép felé nézett. – Ő is itt dolgozik – egy göndör hajú fiú felé mutatott. A képen arcából sokat nem láttam csak annyit, hogy göndör, felzselézett haja van. Hmm, már most beletúrnék. – Ő vele vigyázz – mondta szigorú arckifejezéssel Niall. Értetlenkedve néztem. – Az ágyat én biztos nem fogom, de ő lehet, hogy használni fogja veled. 
Kijelentésén nevetni kezdtem, majd nyílt az ajtó. Egy izmos, felzselézett, tank pólót viselő fiú lépett be a boltba. Azt hittem vevő, ezért a pénztárhoz siettem, de ő csak a földet pásztázva berobogott a raktárba. Értetlenül néztem Niallt, de ő csak megvonta a vállát és követtük a - számomra - ismeretlen fiút. Mikor beértünk a raktárba, már javában a lemezek túrta, majd mikor mellettem álló Niall, kinyögött, egy "Hello Liam"-t, akkor megfordult. 

Arca karakteres volt, szemei barnák, mint a gesztenye, ajkai teltek. Tekintete rajtam cikázott, majd mikor már nem engem nézett, még mindig láttam magam előtt, szinte már beleégett a retinámba. Percekig csak bambultam, nem tudtam mit csinálni. A két fiú csak nevetett egymás hülyeségein mellettem. Telhetetlenségemet egy kéz szüntette be, majd a tulajdonosára néztem. Édes mosolyt öltött magára, majd megszólalt.
- A nevem Liam Payne. 

16 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik és ne törödj vele aki ezt mondta mert nagyon jó és kérlek ne töröld a blogod nagyon szépem megkérlek mindenkinek tetszik én is közöttük vagyok. És én nehezen birom a melleget anyu meg a jajgatásomat nem birja amit minden percben mondok és egy mese könyvel legyezem magam mert az még mindig jobb mint a legyező szerintem ja és még egyszer légyszi ne töröld a blogot. Gyors kövit mert én már nagyon várom bocs ha helyes írási hibák vannak benne csak marhára melegem van és elege van a bogárból ami itt repül a fejemnél :DD
    Zsuzsi votlam aki mindjárt leüti azt a nyomvat bogarat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zsuzsi! :)
      Örülök, hogy írtál és nyugi, nem törlöm a blogot! :) Remélem azóta már leütötted azt a bogarat, ha nem akkor szólj és megyek segíteni :D
      Hatalmas ölelés, Zsuu

      Törlés
    2. a bogárnak annyi (leütöttem utána meg lehúztam wc-n ) és örülök ,hogy nem törölöd meg könyebülés :DD
      Zsuzsi voltam aki lehúzott a wc-n egy bogarat :DD

      Törlés
  2. Szerintem nem sz*ar az irásod. Igatetzán igéretesnek tűnik a történet.Imádom.Szinte ezt mindig elmondom. CSAK igy tovább

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sunshine b! :)
      Köszönöm, hogy írtál nekem, nagyon jól esik! :)
      Hatalmas ölelés, Zsuu

      Törlés
  3. Drága Zsuu :)
    Olvastam az elején, hogy valaki kritizálta az írás stílusodat. Nos, a helyedben nem foglalkoznék vele túlzottan, hiszen ha én is ezt tettem volna, akkor már rég abbahagytam volna a harmadik fejezet után a blogolást (igen, véletlen egybeesés).
    Visszakanyarodva a történetre, nem hiszem el, hogy a lánynak ennyire bejön a testvére pasija. Amiket gondol XDXD türtőztesse magát :P :$
    Amikor megnéztem a mellék szereplőket, nagyon tetszettek a képek és amúgy az ötlet is, hogy focisták. Niall egy cukorfalat volt (tudod, ezt muszáj volt megjegyeznem :P :$)
    Amúgy az ágyas megjegyzésen Harryvel kapcsolatban, nagyon nevettem :') A végére pedig végre megjelent a főszereplő... beindulnak az események, így nagyon várom a folytatást. Ügyes vagy :)
    Millio puszi Xx <3 Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerecsendio! :)
      Nem foglalkozok - már - velük, mivel egy nap majd visszakapják azt, amit eddig adtak másoknak. Oooh sok hasonlóság van köztünk, annyi, mint Sonny és Kelly között. xddd
      Hát mindig a tiltott gyümölcs kell meg hát a testvér pasija se egy rossz husi, megértem Susant :DDD
      Oooh gondoltam ők lesznek itt a focista boyok, akik eltörnek hetente 100 szivet, de örülök, hogy tetszik az ötlet és Niall... igen, sejtettem, hogy az ír manót megjegyzed majd :P :DD
      Harry az Harry, nincs mese! :D Eeeegeeen, a másik főszereplő* és innentől húha lesz, hidd el nekem. xddd (Ez aztán a kifejezés)
      Csütörtökön hozom :)
      Hatalmas ölelés, millió puszi, Zsuu :) Xx

      Törlés
  4. Szia!!:D
    Szerintem nagyon jól fogalmazol, de ezt már az előző hozzászólásomban is megemlítettem!;) A rész. A rész húha, nagyon jó lett imádtam!!:DD<3 IIlyen munka helyen én is szeretnék dolgozni ahol ennyi helyes fiúval vagyok össze zárva!xd Már nagyon várom a folytatást!:D
    Hatalmas ölelés: Rose:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Rose! :)
      Már megköszöntem akkor is, és most is megfogom, mivel kedves szavaid tényleg sokat jelentenek! :)
      Áhh, hidd el, én is, főleg ha csak ketten vannak mindig beosztva egy műszakra... haha :DD
      Csütörtökön jön a 4. rész ;)
      Hatalmas ölelés, Zsuu

      Törlés
  5. Szerintem (nagynagyon, iszonyu kiralysagos, legeslegjobb, "belehalok ha nem olvasom" resz lett:D) jo lett.:) csak igy tovabb:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivi! :)
      Örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet ez a rész! Köszönöm, próbálok :)
      Hatalmas ölelés, Zsuu

      Törlés
  6. Nekem tetszik a rész, bár kicsit rövid... Ha lehet akkor hozhatnál gyakrabban is részt! :) Siess a kövivel.. :)
    Egyébként a "főszereplő lánynak" szándékosan Kenza-t választottad, vagy csak úgy random ??????? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága első névtelen kommentelőm! :)
      Holnap hozok és hoosssszú rész lesz! ;)
      Kenzát... is - is, próbáltam olyan lányt, aki kevés blogban szerepel, mégis szép.
      Hatalmas ölelés, Zsuu

      Törlés
  7. meglepi nálam------> ashleys-life-with-onedirection.blogspot.hu (katt a Díjaim #2-re) ;)

    VálaszTörlés
  8. Szia nálam is vár egy meglepi az oldal legalján!:DD http://pancellany.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés