2013. júl. 29.

2. 'Nem is olyan rossz.'

Kedves Olvasóim! 
14-re szaporodtatok, aminek nagyon örülök és köszönöm szépen! Az álmom az mindig is 25 volt és remélem, hogy össze is hozzuk, együtt! Itt ülök egy pohár kávéval, fülembe megy a zene és közben próbálok csavaros szálakat kiépíteni, hogy fent tartsam számotokra az érdeklődést. Facebookon barátnőm kérdezte, ezért itt és most leszögezem, itt az 1D nem híres! Jut eszembe mostantól úgy lesz, hogy minden hétfőn lesz a friss! Szóval itt az új, most is elfogadom a kommenteket, nem azt mondom, hogy "3 komi és kövi:$", hanem mikor időm, energiám, ihletem és kedvem van, akkor kaptok részt. Nem rizsázok fölöslegesen. A 'további bejegyzésekre' kattintva olvashatjátok a részt. :) További kellemes napot és jó olvasást! Xx

Ölel titeket, Zsuu




Forget Forever
Az idő lassan telt Wolverhamptonig, majd mikor az autópálya véget ért, tudtam, hogy nincs sok már hátra és nem sokára a nővéremet ölelhetem. A város táblájától elmentem a körforgalomig, majd az első lehetőségnél jobbra fordultam. Telefonomért nyúltam, betettem a fülhallgatót és tárcsázni kezdtem Jade-t. 
- Igen? - kérdezte éles hangjával. 
- Itt vagyok körforgalom után, innen merre? 
Nővérem elmagyarázta az útvonalat, majd röpke 20 perc után ott is voltam az ismerős barack színű, egy emeletes ház előtt. 

Emlékeket idézett fel bennem a kis virágokkal teli ház. Utoljára akkor voltam itt, mikor még munkám is volt, ami az igazat megvallva, nagyon rég volt! A ház viszont nem változott, amit kintről az utcáról látszik. Jade egy pár perc múlva nyitotta is a kaput és a ronccsal begurultam a kertbe, a kiépített garázs részhez. Kiszálltam, majd szó szerint berúgtam az ajtót. Nővéremhez rohantam és szorosan a karjaim köré zártam. Attól független, hogy keveset látjuk egymást, mégis csak a nővérem, és ha Ő nem lett volna, akkor én már rég éheznék. Sokáig tartott a pillanat, de még is véget ért. Kibújt ölelésemből és a kocsit szemlélte. Jobb szemöldökét felhúzta és arra az oldalra döntötte a fejét. Egy szolid mosoly jelent meg arcán, majd megrázta azt és rám nézett. Végig mért szemeivel, melyek most mérgesnek tűntek. Míg ő szemügyre vette a külsőmet, én is az övét. Maradt ugyanolyan hipster kinézetű, mint volt. Haja pink csíkokkal volt tarkítva a szőkén kívül, arcát halvány smink díszítette. Most is ugyanolyan szép volt, mint amilyen szokott lenni. Néha irigykedem is rá, de testvérek vagyunk, ez normális!

- Hiányoztál - mondta és a mosoly visszatért. Megnyugtató volt a közelsége. 
- Te is nekem - öleltem át, majd egy halk kopogást hallottam meg. Megfordultam a hang irányába és egy barna hajú, karakteres arcú pasival találtam magam szemben. Karjait tetkó díszítette, ami egyből felcsillantotta a szemem. Egy szexi lakótárs? Az kell nekem!
- Ő itt a húgom, Susan. Susy ő itt Zayn, a barátom - na, ennyit a mázlimról. A szexi pasi helyett, egy borostás papucs áll itt előttem. 
- Hali - mondta és egy hatalmas mosoly jelent meg arcán. Barna szemeit néztem, szinte már bambultam, mikor észbe kaptam, hogy ő tiltott gyümölcs számomra.
- Üdv - mondtam és próbáltam a 'legcukibb' mosolyomat magamra ölteni.
- Szerintem menjünk be - mondta Jade és az ajtó felé vette az irányt. Odasiettem a kocsimhoz, kinyitottam és Zaynt is magam mellett találtam. Ránéztem értetlen arckifejezéssel, majd egyik bőröndöm után nyúlt. 
- Segítek - súgta és kiemelte. Vállat vontam, majd én is egyet kivettem. Lecsuktam a csomagtartót és beriasztóztam a kocsit.
A nappali megváltozott. Nem sárgák voltak a falak, mint régen, hanem most valami halványlila. Szép szín, de nem fogok ebben a helységben sokat tartózkodni. Letettem a bőröndjeimet és a konyhába vettem az irányt, de amint megmozdultam, valami arcon spriccelt. 
- Bleeee - mondtam és az arcomról próbáltam az édes vanília illatot levakarni. - Mi ez? - kérdeztem és a gyilkos tárgy felé néztem. Légfrissítő. 
- Áh, az a nővéred kedvence, ne piszkáld, mert nagyon mérges lesz - mondta Zayn és fel is ment az emeletre.
Nem nagyon hagy szóhoz jutni, de nem is foglalkozva ezzel mentem be a konyhába. Itt a falak fehérek voltak, a bútorok sötét barnák és az asztalon tömérdek virág és ez miatt a szoba vidám hangulatú lett.

***

A vendégszoba nem az volt, mint régen. Az ágy akkor nem volt a szoba közepén, hanem a csendes bal sarokban helyezkedett el. A falak nem bordók, hanem sárgák voltak és a berendezés… nem ilyen volt! Minden megváltozott és félek, hogy a nővérem is.
Gondolataimat megszakítva a ruháimat elkezdtem kipakolni és mire készen lettem nagyjából a rendezéssel, Jade bejött.
Na, milyen?  - kérdezte és leült az ágyra. 
Nem rossz, de változott. Nem ilyen volt és hiányolom a tömérdeknyi fantáziád. Bordó? Ez komoly?! – mondtam és próbáltam komoly maradni és nem elröhögni magam. 
Igen, mert ez tetszett nekünk – mondta büszke arccal. Többes szám? 
Nekünk? – húztam fel a szemöldököm és láttam nővérem arcán, hogy elpirult. 
Zayn itt lakik – nyögte ki végre és állam leesett. Nővérem sosem volt a komoly kapcsolatok híve, de ha igaz, amit mond és minden bizonnyal nem hazudik, akkor igaz, amit gondoltam. Ez a Jade, nem az, aki volt. Ő is egy nagy papucs, semmi több!
Akart valamit még mondani, de a helyett kiment és becsukta maga után az ajtót. Én meg csak megrökönyödve álltam és vártam, hogy minden olyan legyen, mint régen. Csak egy percre újra át akarom élni, ami volt. Elmúlt és az időt nem lehet megállítani és semmi módon nem lehet visszamenni abba az időbe, ahova én akarok. Ahol volt tartalékpénzem, ahol a nővérem naponta hozta a pasikat, mikor én még híres ügyvéd akartam lenni… ahol minden olyan tökéletesnek tűnt, nem ez a mai komor és kemény világ. Itt mindenki már félti a jövőjét, mintha ez lenne az utolsó évük. Pedig nem. Nagyon sok idő van még hátra, de ha túl komolyan veszik, lassan fog eltelni. El akarok tűnni egy perce csak és érezni magam körül a szabadság és a szabályok nélküli világot.

***

Reggel kopogásra keltem. Megdörzsöltem szememet, hajamat eligazítottam, hogy ne az arcomba lógjon, mert a tegnapi hajmosás után eléggé rakoncátlanok a fürtjeim, majd egy ’Gyere be’-t próbáltam kimondani, kisebb, nagyobb sikerrel. Azt hittem, hogy Jade fog bejönni, de ahelyett Zaynnel találtam szemben magam.
Jó reggelt – mondta és észrevettem a kávét a kezében.
Neked is – felültem, majd oda is adta nekem a bögrét. – Köszi – mosolyogtam és egyből leült mellém az ágyra. 
A nővéred említette, hogy kéne neked meló – mondta és engem kezdett nézni. Én közben a kávémat kortyolgattam és mikor tekintetünk összeakadt, majdnem kiköptem. – Öltözz fel és elviszlek a lemezboltba – meg se várta, hogy bármit mondjak, felállt és kisétált.
Felálltam, az üres bögrét letettem az ágy mellé, majd a ruhás szekrényhez mentem. Próbáltam valami normálisat kiválasztani, így döntöttem egy fehér ujjatlan, fekete csőszáru és egy kisebb magas sarkú mellett. Felvettem egy fekete kalapot, meg egy sálat és azösszeállításomhoz illő fekete táskát. Kisebb sminket dobtam föl a fogmosás után és, hogy Zaynt ne nagyon untassam, tényleg nagyon halvány lett. Lesiettem a lépcsőn és a nappali felé néztem, ahol a fiú a kanapén ült és a telefonját nyomkodta.
Végre – mondta nevetve, mikor meglátott és az ajtó felé vette az irányt. Én is ugyanígy tettem és követtem őt.
A kocsiját észrevéve, majd’ leesett az állam. Egy fekete, gyönyörű BMW. Majdnem kiszökött ajkaim közül egy cifra káromkodás, de visszatartottam magam és nőiesen, magamban fojtottam el a sok – sok csillagos szavakat. Beült a vezető ülésbe én pedig mellé és el is indultunk a bolt felé. 
Kapcsolhatok zenét? – kérdezte és én bólintottam.
A rádióban épp Selena Gomez – Forget Forever c. száma ment és én elkezdtem énekelni az ismerős sorokat. Ugyanúgy, mint az énekesnő, én is elhúztam a World és Forever szócskákat, majd mikor a dallam ment, valami idegbeteg rángatózást kezdtem csinálni, amit valaki táncnak csúfol. A dal végére épp egy piros lámpát kaptunk, ezért Zayn rám nézett.
Nem is olyan rossz – mondta és mosolyra húzta száját. Borostája mára csak nagyobb lett és ez még férfiasabbá tette. Fekete pólója pedig olyan feszülős volt, hogy kiemelte karjain az izmokat. Legszívesebben felkiáltottam volna! 
Tényleg? – lepődött voltam, mivel tisztában vagyok a hangommal. Borzalmas, nem kell mondani, de Zayn vagy süket, vagy titokban fülhallgatón hallgatott valamit. 
Nem – mondta és szám ’O’-t formált. A lámpa zöld lett, így elindultunk, de azért még egyszer felém fordult. – Ez borzalmas volt – nevetni kezdett én pedig sértődötten a mellkasom előtt összefontam karjaimat. Ez nem volt szép!

15 megjegyzés:

  1. Drága Zsu!:)
    Véleményem szerint remek fejezet lett! :) Várom a következőt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága L.T.P.~! :)
      Huhuhuuuu nagyon örülök neki, nem is tudod mennyire :)
      Hatalmas ölelés, Zsuu

      Törlés
  2. Kedves Zsu!
    Ez a fejezet nagyon tetszik.
    Izgalmas,jópofa és minden megvan benne ami kell.
    Csak így tovább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sunshine b! :)
      Köszönöm szépen, próbálkozok! Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet!
      Hatalmas ölelés, Zsuu

      Törlés
  3. Imádom ahogyan fogalmazol és tetszik az h az 1D nem lesz benne sztár :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dórucika! :)
      Uuh köszönöm és örülök, hogy tetszik benne, féltem, hogy ez már sablonos!
      Hatalmas ölelés, Zsuu

      Törlés
  4. Szia!!!! Nagyon tetszet a rész, tetszik nagyon ahogy fogalmazol és már várom a folytatást!;) puszi Rose:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Rose King! :)
      Köszönöm a szép szavakat, próbálkozok!
      Hatalmas ölelés, Zsuu

      Törlés
    2. Drága Rose! :)
      Köszönöm a díjat, sokat jelent, hogy gondoltál rám. :)
      Hatalmas ölelés, Zsuu

      Törlés
  5. Drága Zsuu!
    Először is Szia, és míg ezt a köszönésnek megfelelő szót leírtam, igazából hagytam magamnak egy kis időt, hogy összeszedjem kusza gondolataim, hogy valami értelmeset írhassak neked, vagy esetleg vicceset, ahogy azt te szoktad.
    Szóval, igazából nekem tetszett a ház berendezése azok alapján, amiket leírtál, és szívesen laknék ott, nem is beszélve arról, hogy Zayn is ott él :$ XD
    Nem papucs, bele se írj olyat, hogy papucs, olyankor eltakarom a szemem és kihagyom azt a mondatot.. karba teszem a kezem a melleim alatt, mint egy duzzogó óvodás!
    Szerintem is jó ötlet, hogy nem híres az 1D és bár sok helyen olvastam már, szerintem nem sablonos, mert ennyi erővel a szerelem is el mehetett volna már a süllyesztőbe. Ez az alap, és az alap majdnem mindig ugyan az, mint csalódás és helyenként halál. Na de nem húzom ezzel a szót, és bizonyára már össze is zavartalak :/ A lényeg : NEM LETT SABLON A SZTORI EZÁLTAL ÉS EDDIG NAGYON KIRÁLYNAK TARTOM A TÖRTÉNETET.
    Tetszik, ahogy fogalmazol, nagyon könnyű és élvezetes olvasmány így ébredés utánra, reggelivel a kezemben.
    Millio puszi Xx nagyon szeretlek <3 és várom a folytatást!! hisz gondolom lassan összefutnak Liammel *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerecsendio! :)
      Igazán csak gratulálni tudok, hogy ennyire megmozgattad az agy tekervényeidet, nagy teljesítmény! :D
      Próbáltam jól leírni, de hát még csak zöldfülű, főleg, ha hozzád hasonlítom magam. :)
      Jó, oké akkor nem papucs, hanem mamusz?! :DDDDDd
      Kicsit összezavartál, de mivel a beszélgetéseink 60% minimum ilyen fajtájú, így már hozzászoktam, szóval valamelyest megtaláltam még a 'fonalat', nem veszítettem el. Na most én zavartalak össze, bizonyára. :D
      Örülök, hogy így vélekedsz a történetemről és köszönöm kedves szavaid, sokat jelent, főleg az egyik "kedvenc írónőm"től :3
      Hatalmas ölelés, én is <3
      Jövőhét hétfőn és már benne lesz Liam is, ígérem ;)

      Törlés
  6. Drága Brigi! :)
    Köszönöm a díjat, kedves tőled, hogy gondoltál rám - azaz a blogra - is. :)
    Hatalmas ölelés, Zsuu

    VálaszTörlés
  7. Szia.
    Szerintem nagyon jó a blogod és egyedi is mert én még nem olvastam ilyent és ezért is imádom!!! *_____*
    A Trailer is nagyon jó huh.
    Meg tetszik nekem a blog kinézete is.
    Igazság szerint azért vágtam bele mert Liam az aki szerepelni fog ugye.
    Meghát végül is elfogott az az érzés ,hogy olvassam tovább és nem bántam meg.
    Ja és jön a sambalonos mondat: Remélem hamar lesz kövi :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zsuzsi! :)
      Elsőnek is végre találtam még egy Zsuzsi nevű lányt blogspoton, nem csak én vagyok az. :D
      Másodjára is örülök, hogy így vélekedsz a történetemről és a trailerről is ééés hatalmas köszönet a szép szavaid miatt! :)
      Igen, Liam fog szerepelni benne és a közel jövőben, az ő szempontjából fogjátok majd olvasni a részt. :)
      Úh, szeretem az ilyen érzéseket, engem is elszokott fogni. :D
      Hétfőn jön. ;)
      Ja és jön a sablonos mondat:) :
      Hatalmas ölelés, Zsuu

      Törlés
    2. akkor már nagyon várom a hétfőt :DD (szerintem ezt a körülöttem élök fogják bánni :ĐĐ)
      Zsuzsi voltam :DD

      Törlés